Lelkifröccs-helyett: coach-old meg a gyermeket
2020.11.03.
Próbafülkék, álmok. Rózsaszín-hegyek. Körömlakkok, retikülök. Miről is álmodik egy lány egy életen át? Hogy miután felcseperedett, lesz egy saját babája, egy kislánya – akinek mindent megad, ami számára nem lehetett. Babaházat, pink szalagot, Barbie-babát. Hiszen: leharcoltuk volna egymást egy dollárboltos játékért, hát még a tornacipőjéért.
A mi lányainknak erre nincsen szükségük: megkaphatják, nyomban. Barbie-t, Kent és az összes babát, a bombababa pink car-ját… és amikor nagylánnyá érnek: számos rongyot, vagy táskát.
Mindent, ami nekünk nem adatott meg. Egyedül mivel nem számolunk? Azzal, hogy nem lesz lányunk. Egy se. Nade. Akinek van sok-sok szerencséje, születik kislány testvérkéje. Egyszerre kettő. Felnőttek. Egy-kettő(-re). Mire ma: hiányzott egy bulifelső. Úgyhogy elindultunk: rongynézőbe. Miután megtaláltuk, leültünk beszélgetni. Végre.
Előkerültek a témák. Amik, ugyanúgy, mint a Barbie-babák, nemrég a mieink voltak. Ugyanezeket a sztorikat hajtottuk, csak éppen nem a plázában, hanem a Mészinél: polgári cukrászdájában. Vagy egyszerűen a lépcsőházunk előterében. Naphosszat.
Nincs is ennek párja. Újra átélni, ugyanazokat a problémákat – ÉS: megválaszolni a kérdéseket. Nem mi vagyunk tanácstalanok végre, hanem választ tudunk adni a sok kérdésre. Mennyei.
És ami még ennél is csodálatosabb: most én kérdezek. Mert eljutottunk addig, hogy maga érleli meg saját magát. Nincs, aki „dumál”, aki megmondja, aki előírja.
Találd ki magad, mi gyógyír a gondra.
És hazarepül, boldogan.
Mert amit kapott, az éppen: önmaga.
Vissza az előző oldalra!