Elérhetőségek

Pataki Brigitta

Facebook


Írás = sírás?

2020.10.14.

Mi egyebe lenne a babáján kívül egy kislánynak, mint egy csodaszép naplója. Lakattal, rózsaszín borításban, illatos tollal. Leányálom – már ez is, ahogyan minden, ami belekerül… nem ebbe a naplóba, hanem egy lilán csíkos hangjegyfüzetbe. Ami eleve azért maradt meg naplónak, mert a zongoratanárnő szerint nincs ékes hangja, és a billentyűkre sem illeszkedik ujjacskája, a kisleánynak.

Leánykönnyek. És ezek még csak az elsők. Aztán jönnek az első szerelmek, amik valljuk be, csakis akkor szépek, amikor fájdalmasak az emlékek. Nem néz ránk, vagy nem vall szerelmet. Persze mi kinézzük magunknak a legszebbet, az iskola macsóját -  véletlenül sem a legcsúnyábbat választanánk, és fel sem tűnik, hogy kiszemeltünk: szenved. Hogy inkább elmenekül, mintsem udvaroljon nekünk: „hagyjatok már, nem bírom ezt a sok lánykönnyet”. Nem bántani akar, és nem is nem járni veled, hanem egyszerűen nem bírja: a népszerűséget.

De mi csak írunk és írunk. Gyártjuk a sorokat. Nagy szívfájdalmunk például, hogy nem lehet miénk egy Barbie – baba.

Minden a bajunkra van. Hogy miért is? Hogy bekerülhessen: a naplóba.

Babazsúr. Kislány-pletykák. Mit vetünk papírra? Hogy ki kivel NEM járt, ki hullajtott könnyeket, és hogy ki hozott zsebkendőket, hogy mi kollektívan felitassuk: az egereket.

Tanárok és dolgozatok. Problémásak. Leírnivaló. Egyetemek. Iskolatársak. Nagy szerelmek. Elérhetetlenek.

Kollégák. Őrültek. Persze, hogy leírjuk, mert megszoktuk, ki kell adni, oda kell tenni, kiált a lila füzet: még kérek! Még kérek több bánatot, adjatok belőle!

Hát így. Így termeljük a sorokat. A könnyeket. Ciki leírni a szerelmet, a boldogságról meg… szót se ejtsetek! Még megirigylik mások. Még elszeretik a fiút. Még leutánoznák a coffot, amitől a fiú szépnek látott. Írjuk le csak a bánatot.

Volt eddig a trend. És mi ezt most megfordítjuk. Amerikásodjunk

Vegyétek elő az igazi, pink naplót, és írjátok fel: Örömteli pillanatok, és most azonnal kezdjetek el: leírni mindent, ami megfogott, mindent, ami szárnyat adott, mindent, ami feldobott, és nem megríkatott. Hanem örömkönnyet csalt, és őrült kacagást arra az édes, pirospozsgás arcotokra, kisleányok!

Egy 44 éves nő naplójából, aki (túl) sokat „drámázott” – ahelyett, hogy bánat helyett örömmel írta volna tele azt a naplót és élete lenne most: bearanyozott.

 


Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Pataki Brigitta - Magyar